2012. október 1., hétfő

Chiemsee/Prien, SzG3


Svájc felé menet Németországban először a Chiemsee mellett álltuk meg egy kicsit megmozgatni magunkat. Ettünk egy jót az autópálya mellett, majd átmentünk Prien/Stock-ba. Innen indulnak a hajók a Herreninselre (A legnagyobb szigetnek nincs állandó lakossága. III. Tassilo herceg (* kb. 741; † 796) 765-ben épített egy bencés kolostort. 1130 óta viszont Szent Ágoston regulája szerint élnek a szerzetesek. A kolostort 1803-ban feloszlatták. Ezután állami tulajdonba került, amit a mannheimi kereskedő, Carl von Lüneschloß vette meg. A következő években részben lebontották a régi épületeket és eladták az orgonát meg az oltárt. A megmaradt volt kolostori épületet kastéllyá építették át, ezt ma régi herrenchiemseei kastély („Altes Schloss Herrenchiemsee”) néven ismerjük. 1873-ban II. Lajos bajor király az egész szigetet 350 000 guldenért visszavásárolta. 1878 és 1886 között építette az új herrenchiemseei kastélyt (Neues Schloss Herrenchiemsee) a Versailles-i kastély mintakép után. 1948. augusztus 10 és 23-a között itt ülésezett a Verfassungskonvent, amely megalkotta a német alkotmányt, a Grundgesetzet). Miután itt csak átutazók voltunk, ezt nem néztük meg. A tó vize elég hideg volt, így nem tudom, hogy kik használhatják az út közben látott néhány strandot. Viszont kiváló sportvíznek tűnt, elsősorban vitorlás célra kiváló. A tó körül számtalan jacht kikötő található. A rengeteg éttermen kívül sok más pénzköltési lehetőség van itt: kalandpálya, kisvasút, fedett fürdő (annak, aki nem bírja a hideg vizet), stb. Egy jó séta után folytattuk az utunkat München felé.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Chiemsee
 Chiemsee
 Chiemsee (2015)
 Chiemsee (2015)
 Chiemsee (2015)
 Chiemsee (2015)
 Chiemsee (2015)
 Chiemsee (2015)
Chiemsee (2015)
 Prien
  Prien - a Chiemsee Bahn
 Chiemsee
  Prien
  Prien - a kikötő
  Prien - a kikötő
 Chiemsee
 Prien

Vissza a főoldalra (katalógus)

Szöveg: részben Wikipedia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése