2012. október 1., hétfő

Drezda, SzG3


Most Szászország fővárosába látogatunk el. A történelem sokszor átszáguldott ezen a városon és nem sok történelmi emlék maradt meg itt (legalábbis eredeti állapotában). Volt olyan, amit teljesen újjá kellett építeni (Frauenkirchen). Az egyik legnagyobb veszteséget 1945 februárjában szenvedte el a város. Miután korábban nem nagyon bombázták, rengeteg menekült, sebesült érkezett a városba. Februárban gyakorlatilag porig bombázták a várost, a halottak számát csak megbecsülni tudták, egyesek szerint 250.000 ember is meghalhatott. A már említett Frauenkirchent az NDK-s időkben romhalmazként a városban meghagyták, a "galád" kapitalisták művére emlékeztetve. Ezzel kapcsolatban van egy remek könyv ajánlatom: Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd. Remekmű, Én kötelező olvasmánnyá tenném. Ma már szerencsére nem ilyen sötét a helyzet, a belváros szépen megújult, még most is egy építési terület (részben, de már a vége felé járnak). Gyönyörű sétálóutcák és a sok látnivaló. Mindenhol sütik a legendás német sült kolbászt. Mindenképpen érdemes megnézni: Zwinger (itt elsősorban a régi mesterek kiállítását, 10 Euro, de nagyon megéri), Frauenkirchen (itt is van napközben vezetés, amikor Mi voltunk ott, akkor ingyenes volt), Semperoper, Hofkirche. Kitűnő kiindulópont a Szász Svájc, Pirna, Meißen, Moritzburg, stb. felé. Egy napot mindenképpen megéri rászánni.

Vissza a főoldalra (katalógus)

 Drezda
 Drezda - a Frauenkirche
 Drezda - a Zwinger
 Drezda a Semperoper
 Drezda - a Hofkirche
Drezda - a Terassenufer (az Elba partja)

Vissza a főoldalra (katalógus)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése